Nicsak! 2012 van!

B.U.É.K.! Hát újra írok. Tudom, hogy kicsit elkéstem és nincs mentségem; egyszerűen csak lusta voltam írni. És haragszom is emiatt magamra. De! Azért leméreckedtem éééés: csípő: 85cm! :D jobb kar: 29cm bal kar: 28cm és 67kg :O vagyok. Levontam a következményeket: erősödtem és fogytam! :D És ez jó! Nagyon örülök neki. Habár, úgy tűnik a karom nem erősödött, ez nem teljesen igaz, ugyanis, mikor az első méreckedésemet csináltam akkor 2 azaz kettő darab szabályos fekvőtámaszt sikerült megcsinálnom. Most pedig már 15-20 SZABÁLYOS fekvőnél tartok! :D Tehát azért a karom is erősödött egy kicsit.

A karate edzőm célzott rá, hogy januárban vizsgázni fogunk. Bár a barátnőm, akivel  együtt járok nagyon tiltakozott, hogy: "én nem fogom bírni és tuti megbukok" de én megfenyegettem, hogyha nem jön el hát majd nagyon megjárja, ugyanis az edzőnk arról is tájékoztatott, hogy akinél alacsonyabb rangú vagy, annak a "parancsait" kötelességed végrehajtani. Így ha meglesz a narancssárga övem, ő meg megmarad a fehérnél majd úgy megszívatom, hogy csak na! Muhahahahaaa! 3:D ...egyébként nem vagyok én ilyen gonosz... ááá nem :DD

Már majdnem elfelejtettem! Ígértem egy openinget. A kérdés csak az, hogy melyik legyen. Mert hát most nem csak egy animét nézek, hanem... hát... öhm... meg sem tudom számolni hányat! Ezért azt választom amelyik most a legjobban érdekel, az pedig... ajjj! Nem tudok dönteni... :( Najó.. legyen akkor az Ao no Exorcist endingje, merthogy még csak egy részt láttam belőle - és ott még nincs opening -  de már most nagyon tetszik^^ Remélem nektek is tetszeni fog :)

Nekem igazán tetszik! Most épp a fizika TZ-re kéne tanulnom... >-< Ilyenkor mindig megkérdezem magamtól, hogy "miért nem tanulhatok inkább bioszt???" És sajnos mindig ugyanaz a válasz "mert csak a jövő évtől lesz bioszunk".. De a nyáron megyek a budapesti állatkertbe önkéntesnek! Már nagyon várom! :)

Tegnap este rám jött a könyvírhatnék. Most úgy érzem, hogy ebből a könyvből aztán tényleg lehet valami! De aztán eszembe jut, hogy mindig ezt gondolom és végül az első oldalnál sosem jutok tovább. Ez igazából mindig azért van, mert eszembe jut egy tök jó kezdés, de alapsztorim sosincs ezért soha nem tudok tovább haladni. De most kezd kialakulgatni egy kis történet - habár még csak fejben - a könyv szotriáról is. Jó lenne, ha sikerülne. Bár nem sok esély van rá, de azért fel a fejjel! Ki tudja, J. K. Rowling-nak is időbe telt a sikere! :D

Álmok nélkül nem élet az élet

Már elég rég nem írtam. Tegnap összevesztem anyummal. Persze, hogy a szobám rendberakásán. Elég csúnyán összevesztünk.   Tudtam, hogy én vagyok a hibás, mégis makacs voltam és inkább csak sajnáltattam magam, minthogy beismerjem a hibámat. Végül anyum győzött. Nagyjából rendet raktam és ami fontosabb, igazat adtam neki.

Utálom, ha valaki sajnáltatja magát. Pedig én is gyakran megteszem ezt. Úgy döntöttem, hogy lefogok róla szokni. Mivel úgy gondolom, hogy amit én elvárok másoktól, azt mások is elvárják tőlem. Ezért most megpróbálok érettebben viselkedni, és jobban odafigyelni másokra.

Tegnap úgy gondoltam itt az ideje megnézni, hány fekvőtámaszt tudok megcsinálni. Így hát nekivágtam és nagyon örülök az eredménynek: 11 SZABÁLYOS fekvőtámaszt sikerült megcsinálnom! Ami tízzel több, mint amennyivel indultam! Pedig még csak négy edzésem volt. És persze itthon is erősítgettem. De szerintem ez azért jó! Ha továbbra is így fejlődök, akkor bőven van esélyem a sikeres karatevizsgára. Hát persze! Még nem is mondtam. Az edzőnk megkérdezte, hogy akarunk e vizsgázni télen. Természetesen igen volt a válasz. A vizsgakövetelmények pedig erősítés terén nem túl nagyok: 28 fekvőtámasz (nyilván szabályos) és 30 felülés. A felülés már megy. Már csak a fekvőtámaszokra kell rágyúrni. Nem emlékszem pontosan, de mintha decemberben lenne a vizsga. Egy övre háromszor kell vizsgázni, tehát, ha télen leteszem az első vizsgát, még 2 hátra van az első színes övemig. Most azt tervezem, hogy veszek egy boxzsákot. Az egésszel csak két probléma van: nagyon drága, és nem igazán férne el a szobámban. Egy álló még talán megoldható lenne, de azok pedig 80.000-nél kezdődnek. Egy húszast még csak össze tudnék szedni rá, de 80at?? Ennyire nem állunk jól anyagilag sajnos. Meg nem is lenne nagyon hova fellógatni a zsákot. :/ De felírtam a listámra és egyszer majd csak összegyűlik a pénz! :) És az ember úgyis csak addig él, amíg van álom amit követhet. Álmok nélkül szerintem nem élet az élet.

Mert az igaz barátok örökre kitartanak!

Ma elmaradt a karateedzés. :( De! Megkérdeztem a karateedzőt, hogy ismer e valakit elérhető közelségben, aki tud japánul. És ismer. Megkértem, hogy kérdezze meg, hogy esetleg tanítana-e. Azt mondta hétfőn megkérdezi. Nem tudom, hogy fogom kibírni! :D Annyira örülök neki!^^ Nagyon remélem, hogy tud vállalni kifizethető áron. De tudom, hogy nem szabad beleélnem magam a dologba, mert akkor még nagyobb csalódás fog érni, ha esetleg mégsem. De reménykedjünk a legjobbakban. (:

Ma találkoztam legjobb barátnőmmel (Haru) edzés előtt (amikor még azt hittem, hogy lesz). Péntekenként általában fel szoktam menni hozzá, de ma sajnos nem tudtam, mert egyik osztálytársammal vártunk az edzésre és úgy gondoltam, bunkóság lenne otthagyni, de Harut sem akartam megkérdezni, hogy esetleg feljöhetne-e ő is hozzá, mert azt is bunkóságnak tartom. Így hát az iskolában maradtam az osztálytársammal. Mikor kiderült, hogy elmarad az edzés, elmentünk a HÉV-megállóba, mert így el tudtam menni énekelni, amit péntekenként a karate miatt szoktam kihagyni. A megállóban pedig megláttam két ismerős arcot: Harut és az egyik másik lányt, aki jár énekelni. Egy padon ültek messze tőlünk, integettem, ők visszamosolyogtak (vagyis Haru nem igazán mosolygott)  és ennyivel letudtam a dolgot. Gondoltam, direkt nem jönnek oda hozzánk. Pár perc múlva feltűnt, hogy valami nincs rendben, mintha Haru megsértődött volna. Nem ért váratlanul, mert tudom, hogy nagyon könnyen fel tudja húzni magát apróságokon is, de ez most valahogy nem hiányzott. Mikor megjött a hév, ők direkt(?) másik ajtónál szálltak fel (egy kocsiba szálltunk, csak ők a végébe mi meg az elejébe). Egyre rosszabbul éreztem magam, de ezt nem akartam kimutatni az osztálytársamnak (aki egyébként hazafelé tartott) így hát beszélgettünk. Mikor ő leszállt odamentem Haruékhoz, akik épp nagyon bele voltak merülve egy témába. Majd mikor befejezték Haru hozzám fordult és elmondta. Nagyon szarul esett neki, hogy nem mentem fel hozzá, és az is, hogy nem mentem oda hozzá a hév-megállóban. Na meg persze az is, hogy ő azt hitte, nem megyek énekelni és én mást mondtam neki. Aztán elmondtam neki, hogy elmaradt az edzés. Ezt meg is bocsájtotta. Persze bocsánatot kértem, de azért látszott, hogy kicsit még bántja a dolog. Én hülye pedig közöltem vele, hogy lehet, hogy fogok járni japánra. Ezzel igazából még nem is lenne gond, de elég sok mindenre járok és ha ezt akarom, akkor mindenképp le kell adnom valamit. Az a valami pedig akkor  mindenképpen a tánc lenne. Ahova szintén együtt járunk. Tudni illik azonban, hogy Haru csak péntekenként tud járni énekelni és amíg nem volt a karate addig ez volt az a nap a héten amit együtt töltöttünk. Már akkor is nagyon szomorú volt, amikor megtudta, hogy péntekenként nem fogunk tudni együtt lenni, majd csak táncon. De így, hogy elmondtam neki, hogy az egyetlen napon, amikor együtt tudnánk lenni, lehet, hogy mégse fogunk tudni, nagyon rosszulesett neki. Láttam rajta, hogy nagyon bántja. El is mondta. Azt mondta, hogy ne járjak japánra. Tudtam, hogy nagyon megbántottam, hogy nagyon rosszul esett neki amit mondtam. Teljesen összefacsarodott a szívem. Megijedtem, hogy talán örökre elveszthetem. Hogy talán megharagszik és nem bocsájt meg. Ez pedig rányomta a bélyeget a nap további részére. Ének után elmentünk táncra.

A tánc elején is - természetesen - ez volt a téma. Hogy soha nem fogunk tudni találkozni, hogy mióta nem tudtunk már egy jót beszélgetni stb. Nagyon rosszul éreztem magam. Nem is tudtam az órára figyelni. Egyáltalán nem volt kedvem a tánchoz. Egész végig azon gondolkodtam, hogyan oldhatom meg, hogy pénzt szerezzek a japán órákra, illetve, hogy időt találjak arra, hogy tudjunk találkozni minden héten legalább egyszer. Óra végén átöltöztünk. Haru hamarabb végzett, odakint várt meg. Mikor kimentem megölelt és bocsánatot kért. Először nem értettem, hogy miért, hiszen nem az ő hibája, hogy alig látjuk egymást, hanem az enyém. Aztán hirtelen minden világossá vált. Az öleléséből megértettem, hogy nem akarja, hogy miatta feladjak valamit, ami nekem fontos. És nem akart ezzel megbántani, csak kétségbe van esve, amiért úgy tűnik nem igazán fogjuk egymást látni. De nagyon nagy kő esett le a szívemről, amikor átölelt. Tudtam, hogy nem fog rám haragudni, bármit is teszek. Hiszen az igaz barátok örökre kitartanak!

Happy Ending?

Befejeztem a Soul Eatert! Annyira jó volt!! Most úgy érzem, hogy azonnal el kell kezdenem megnézni még egyszer. Iszonytatóan jó! Nem szeretem befejezni a könyveket/filmeket/sorozatokat. Olyankor mindig elfog a szomorúság, de persze ezek mellett mindig mosolyoghatnékom támad. Hiszen már mióta vártam arra az izgalmas utolsó részre! De ha belegondolok, hogy vége, nincs több, mindig elszomorodok. És ezek mellett egy furcsa izgalmat érzek a szívemben: úgy érzem olyan akarok lenni, mint ők, valakit magamhoz akarok ölelni és kényszeresen cselekednem kell valamit. Most például kasza mester akarok lenni! Ezért gyorsan le is nyomok pár fekvőtámaszt!

Meg is vagyok! Meg van a mai fekvőadag! Ilyenkor, amikor ennyire magával ragad valami, hajlamos vagyok arra, hogy vele álmodjak. Kíváncsi vagyok, hogy most is így lesz e. Mindenesetre, most folytatni fogom a One Piece-t. Az egy másik szenzációs anime! Még eléggé az elején vagyok, de már most imádom.^^ Azt hiszem ma ennek az animének az openingjét fogom megosztani.

Először amikor meghallottam az első reakcióm ez volt: ez meg mi? De egyre többet hallgattam és most már nagyon szeretem. Szerintem nagyon aranyos.^^ Olyan dolog ez az anime/japán/manga dolog, hogy ha az ember egyszer ebbe belekerül, akkor soha többé nem tud szabadulni a fogságából. Legalábbis én így gondolom. Szerintem egy jó darabig én sem fogok tudni kiszabadulni ebből a börtönből. De annyira nem is bánom. (:

Nincs más hátra, mint előre!

Ma volt az első karateedzésem! (: Annyira-annyira-annyira, de annyira jó volt, hogy csak na! Eléggé gyengének éreztem magam, de már most erősebb vagyok, mint voltam. Egyébként új taktikát találtam ki az erősítésre. Mivel elég későn szoktam hazaérni és olyankor már általában se erőm, se időm nincs rá, ezért úgy döntöttem, hogy ezentúl reggelente fogok erősíteni. Nem kell rá sok idő, mindössze tizenöt perccel kellene korábban kelnem. Az pedig szerintem túlélhető.

Egyébként ma sem fogom befejezni a Soul Eatert... :( Pedig már csak négy rész van hátra.. De lassú net és bátyám nem engedi, hogy letöltsek miközben ő WoW-ozi/ LoL-ozik, vagy egyéb más netes játékon kockul. De hát ez van. Reménykedem benne, hogy a holnap megváltást hoz és be fogom tudni fejezni. Most is egy endinget fogtok kapni, persze ez is a Soul Eaterből^^

Best Friends Forever?

Rájöttem, hogy egy önző, elkényeztetett ember vagyok. Keveset segítek a szüleimnek, pedig ők szinte mindig első szóra ugranak, ha én szeretnék valamit. A két legjobb barátnőm is mindig programokat szervez, próbál velem találkozni, vesz nekem valamit, én pedig egyre jobban úgy érzem, mintha csak kihasználnám őket. Persze nagyon-nagyon imádom őket, de mégis olyan, mintha nem tudnám viszonozni, nem, olyan mintha meg se próbálnám viszonozni, amit ők tesznek értem. Mintha ez természetes lenne, hogy ők vannak és azt csinálják amit. Pedig nem. Nekem persze természetes, hogy mindenkinek van valakije, aki neki a legjobb, mert nekem is volt egészen óvoda óta. Ma az egyik barátnőmmel együtt vártuk a buszra. Mindig nagyon jókat szoktunk beszélgetni, most is próbáltam feldobni a hangulatot, de láttam, hogy nem sok kedve van a dumáláshoz. Ez természetes, hiszen mindenkinek vannak antiszociális napjai, de neki azért többször szokott előfordulni, mint egy átlag embernek. Na azért ne tessék félreérteni, nem depressziós, meg semmi, csak sokszor van antiszociális hangulatban. Hazafelé tartottunk a buszon, mikor az ablakból a fényeket figyelve gondolkozni kezdtem. Aztán rádöbbentem, hogy nem is tudok róla, hogy neki lenne legjobb barátja/nője. Ahogy így belegondoltam, ez olyan lehetetlennek tűnt, mert nekem mindig volt valakim. El se tudom képzelni milyen lehet az élet legjobb barát nélkül. És itt jön a képbe, hogy mennyire meg kell őket becsülni! Hiszen nem mindenkinek adatik meg, hogy mindig ott legyenek velünk. Ha így nézzük, akkor egy nagyon szerencsés ember vagyok. Úgy döntöttem, ezentúl sokkal jobban meg fogom becsülni a szüleimet és persze a barátaimat is.

Na de elmondom, hogy tegnap sem erősítettem. ma már igen.., de az nem olyan erősítés volt. Az egyik osztálytársam nekem döntötte a hátát én pedig a kezemmel tartottam. Majd hátraengedtem és visszatoltam. És ebből megcsináltam 100-at! De holnap karate! Nagyon várom már! :) Ééés mindjárt végzek a Soul Eater-el! Már csak 5 rész! :D Addig is megkapjátok a kedvenc endingemet: